Egy Ember, egy Tanár és egy Barátság....

Véget ért egy történet. Három EMBER és az ő barátságuk története. Most...

Most, hogy elment a "Szenyor"!

Az az ember, akit bizalmasan, egymás között csak így emleget ma is sok ezer ember. Azok a "diófejűek" akik fúrni, reszelni, forgácsolni tanultak tőle, akik miatta álltak sorba a becsengetéskor, vezették szépen a munkanaplójukat, raktak rendet a satupadon, vettek részt a bakonyi kiképzéseken, készültek a középiskolások kézilabdameccseire. Igen az, akit ők ma is EMBERnek tartanak és tisztelettel ejtik ki a Szenyor nevet, és csak ezután jut eszükbe a Németh István név.

Most, hogy elment a "Kese"!

Az az ember akit ezen a néven sokkal kevesebben ismertek és szólították. A legszűkebb baráti köre bizony jócskán megfogyaztkozott. Mi, néhányan, - már inkább a következő nemzedék tagjai- még hívhattuk így. És meg is kaptunk tőle minden segítséget. És talán a barátságát is. De az igazi barátok, az Albrec, a Pubi már előre mentek, és mi nem pótolhattuk őket. És most újra együtt a három jóbarát, a három Pista: Albrecht István, Tóth István, Németh István (A képen ebben a sorrendben).

Most, hogy elment Németh István.

A PÁGISZ egyik alapító tagja, évtizedekig meghatározó tanára. A kolléga, aki sosem rejtette véka alá a véleményét senki előtt. Aki senkinél sem akart jobb lenni, de senkinél sem tudott rosszabb lenni. Aki tényleg egy volt közülünk, egyik fontos, nélkülözhetetlen, mással nem helyettesíthető része a PÁGISZ-nak.

Ma már csak emlék... 

De mégsem! Mert annak, akinek Ő emlék, annak a tetteiben ott van a Szenyor, vagy a Kese, vagy a Pista, és így végül is ott van Ő. 

Köszönjük, hogy velünk voltál!

 

Hatos Hajnalka igazgató asszony (a három jóbarátnak a "kislány") a kollégáknak így írt Róla:

“Ne gyászolj! (…) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj.” (Szabó Magda)

Kedves Kollégák!

Ahogy emlékeimben él, a mindig mosolygó, életvidám, életerőt, derűt sugárzó Németh István kollégánk, barátunk biztosan azt kérné/kéri, hogy mosolyogva emlékezzünk a közösen megélt percekre.

Nagyon szomorú vagyok, hogy ismét egy JÓ EMBER távozott a PÁGISZ nagy családjából. Emlékét őrizzük!

 

„Egy arc derűje lelkembe ivódott.

Őserdő fáiba a napsugár.

Tegnap volt, vagy százezer éve már:

Én nem tudom.

Én azt tudom csak, hogy lement a nap,

Egemről egy mosoly leáldozott.” (Reményik Sándor)