"Tóni Bácsi', nagy T-vel az elején...

„Némelyek előremennek és várják azokat, akiknek dolguk van még a földön.” (Gárdonyi)

 

... kezdte a kollégáknak küldött levelét Hatos Hajnalka igazgató asszony, majd így folytatta:

"Kedves Kollégák,

iskolánk épületén ismét lobog a fekete zászló, szomorúan tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, László Antal műszaki tanár kollégánk életének 90. évében elhunyt. Emlékét őrizzük!

"Az életet barátságok erősítik. Szeretni és szeretve lenni létezésünk legnagyobb boldogsága." (Sydney Smith) A mindig mosolygós Tóni bácsi igazi jó kolléga, jó barát volt. Nyugodjon békében!

Hatos Hajnalka"

 

Nehezen jönnek a szavak. De jönnek az emlékek: a mosolyra váltó szigorú arc, a mély barátságos, meleg hang, a barna köpeny, a propolisz, az első emeleti tanműhely, a forgácsoló, a kampósbot.... A Tóni Bácsi. Mert Ő mindenkinek az volt. 

Köszönjük, hogy egymás mellé sodort bennünket az élet! Köszönjük, mert inkább csak mi kaptunk Tőled. Szeretetet, emberséget, tiszteletet, megbecsülést. Mi, akik most rád gondolunk, akik korunknál fogva inkább voltunk a gyerekeid, mint a kollégáid. És köszönjük, hogy Te pontosan így is tekintettél miránk.

Isten veled Tóni Bácsi!

(Itt is veled leszünk!)