Gólyatábor

2015. augusztus 27-én - a hagyományainknak megfelelően - ismét megtartottuk a szeptemberben kezdő 9. évfolyamosok Gólyatáborát. Örömmel tapasztaltuk, hogy néhány kivételtől eltekintve a teljes évfolyam megjelent.

A regisztrációt követően a "gólyák" a "rutinos PÁGISZ-osok"-tól hallhattak történeteket az iskolában szerzett személyes élményeikről. Ezt követően iskolánk vezetősége hivatalosan is megnyitotta az idei Gólyatábort. Már itt érezhető volt, hogy eseménydús, változatos táborra, és a záró vetélkedőn a leendő osztályok közötti izgalmas vetélkedőre fog sor kerülni.

Az ebédig mindhárom induló osztály az egymással való ismerkedéssel, és a vetélkedőre való felkészüléssel töltötte idejét, a DÖK tagjai pedig - folyamatosan járva az osztályokat - segítették oldani a kezdetben visszafogott, kissé feszélyezett hangulatot. A közös ebéd már felszabadult hangulatban telt.

A délután folyamán az iskola épületével ismerkedtek leendő tanulóink, majd pedig megkezdődött a várva várt vetélkedő. Már az első feladattól érezhető volt a feszült versengés izgalma. A táborozók lelkesen teljesítették a néha meghökkentő, néha vicces, máskor leleményességet igénylő feladatokat.

Végül mindhárom osztály izgalommal várta a DÖK elnökének, Kozák Ádámnak szavait, aki bejelentette a végeredményt:
harmadik helyezett lett a leendő 9.A osztály csapata, a második helyet a 9.C, míg a győzelmet - és ezzel a fődíjat, a "gólya-tortát" - a 9.B csapata szerezte meg.

Minden résztvevőnek gratulálunk, hiszen a tábor célja az ismerkedés, a csapatszellem, az osztályközösség alakítása volt, és ezt a "feladatot" - a vetélkedő eredményétől függetlenül - mindhárom csapat maradéktalanul teljesítette. A táborba érkező "szorongó gólyák" felszabadultan, barátként távoztak a nap végén.

Ezúton köszönjük a szervezőknek, lebonyolítóknak az előzetesen, illetve a tábor ideje alatt végzett munkájukat: a leendő osztályfőnököknek, a DÖK tagjainak, akik a nyári szünidejük alatt jöttek be az iskolába a tábor sikeres lebonyolítása érdekében, továbbá külön köszönetet mondunk Hatos Hajnalka igazgatóhelyettes asszonynak, aki a tábor szervezője, lebonyolításának koordinátora, vezetője volt! Az ő munkája nélkül a tábor nem valósult volna meg!

A tábor vetélkedőjéről készült képes beszámolónk megtekintéséhez kattints a képre!